Szükségem van rá!

Még magamat is emlékeztetnem kell rá néha, sőőt, inkább helyesbítek, egyfolytában! Viszont amikor végre kicsit kiszabadulok és van egy szabad délelőttöm, vagy csak akár egy órám, olyankor mindig rájövök, hogy szükségem van rá. Szükségem van rá, hogy utána igazán magamat tudjam adni a családomnak és ne csak egy silány másolatot, aki csak próbálja a maximumot nyújtani, de valami miatt nem megy. Aminek persze az az eredménye, hogy frusztrált leszek, mert érzem, hogy valami nem kerek és ezt mindenki érzi. Dominak például olyan kifinomult receptorai vannak erre, mintha egy gépet kötöttek volna rá. A párom pedig már egy mozdulatból is tudja, hogy valami nem stimmel. Lilkó pedig, hát ő egy igazi kisangyal, őt nehéz kizökkenteni a folyamatos mosolygásból. Palival azt szoktuk rá mondani, hogy ő a béke szigete. Ránézel, ő rád és már mosolyog is és onnantól kezdve te elvesztél, annyira cuki, hogy bármilyen problémád is van éppen mosolyra húzódik a szád. 🙂

Ti hogy oldjátok meg, hogy mindig a maximumot tudjátok nyújtani, vagy ha nyilván nem is mindig, de legalább az esetek nagy többségében igen? Rám mondjuk a mindig a jellemző. Annyira szeretnék az élet minden területén mindig megfelelni. Ami szinte lehetetlen, de ez valahogy belém van kódolva. Szeretnék jó anya lenni és a két gyerkőcömnek példát mutatni és, hogy érezzék, hogy miníg számíthatnak rám. Szeretnék jó feleség lenni, társ és támasz. Szeretnék a munka területén is helyt állni és megvalósítani az álmaimat és a terveimet, amikből van bőven. Szeretnék jó barát lenni. Na hát ez a terület mostanában eléggé el volt hanyagolva az életemben, de teszek érte, hogy ez változzon. Szeretnék jó háziasszony lenni, mindig rendben és tisztaságban tartani a lakást, és folyamatosan főzni a családomnak. Nem mellesleg pedig szeretnék nő is maradni. Ez mind csak egy része az egésznek, mert nyilván ezen kívül ti is tudjátok mennyi feladat van még a mindennapokban, és ki tudja hogy tudjuk ezt a sok mindent kivitelezni egyetlen nap-hét, vagy hónap alatt és persze folyamatosan. Ti hogy csináljátok?

Én néha sajnos besokallok. Az elején nem tudtam mi ez az érzés, nem értettem, hiszen én szerettem volna ezt az életet amit most élünk. Régen mindig azt mondtam, hogy 25 évesen már az első gyermekemmel leszek várandós. Így is lett. Két gyereket és egy igazi társat szerettem volna. Így is lett. Saját vállalkozást szerettem volna. Így is lett. Egészséges és boldog családban szerettem volna élni. Így is lett. Szóval akkor mi is az én problémám? Nem értettem és ha jobban belegondolok most sem értem, de néha akkoris beférkőzik a fejembe az a kis fránya érzés, hogy elééééég. Na akkor van arra szükségem, hogy egy kicsit kiszakadjak és ilyenkor csak egyedül szeretnék lenni, csak autózni és a kedvenc zenéimet hallgatni jó hangosan, vagy sétálni egyet valahol ahol lehetőleg minél kevesebb ember van. Engem ezek kapcsolnak ki ilyenkor. Erre már rájöttem, csak arra nem, hogy hogy kell előbb kapcsolni, hogy ne csak akkor jöjjek rá, hogy ez az az érzés és előbb lépjek, ne csak akkor amikor már túl „késő”. Valahogy a lelkiismeretem nem engedi. Nem engedi, hogy ez is beleférjen az életembe, pedig tudom, hogy bele kell, mert ilyenkor tényleg érzem, hogy az az egy óra amit külön töltök, az feltölt, annyira feltölt, hogy utána ne legyen megeröltető végigcsinálni a hisztiket és a rohanást ami a mindennapokban van.

Az utóbbi időben Palival sokat teszünk azért, hogy az életünk ezen része is teljes legyen. Szervezünk külön programokat, én időt és közöseket is, ahol csak ketten vagyunk. Mert szükségünk van rá. Szerencsére olyan ember van mellettem aki megérti, hogy néha szükségem van egyedüllétre és én is megértem, hogy neki is. Sőt, legtöbbször ő szokta mondani nekem, hogy most menjek el valahova, kapok egy szabad délelőttöt, vagy egy órát és kapcsolódjak ki. Szerintem nekünk anyukáknak ez egy igazi kincs. Az, hogy arra a kis időre csak a miénk minden, a gondolataink, az érzéseink, minden. Nyilván még ilyenkor is leginkább azon jár az agyam, hogy mi lehet otthon, vajon minden rendben van e? De próbálom kiélvezni azt az időt ami éppen megadatott és megélni a pillanatot. Ti szoktatok ilyet csinálni, van rá lehetőségetek?

Julcsi

Iratkozz fel a híreinkre

és elküldjük a legfrissebb recepteket, információkat.

Sikeresen feliratkozál

Pin It on Pinterest

Share This