Ez így „normális” ?

 

Tegnap elhatároztuk, hogy reggel ha felkelünk, elkészülünk, mindenki megcsinálja kis dolgát, utána elmegyünk egy új játszótérre ahol óriás terek lesznek, Domi rengeteget tud játszani, Lilkó alszik egy nagyot a babakocsiban, mi meg Palival felváltva őrizzük Lilit és megyünk Domival felfedezni az új helyeket. Gondoltuk mi, aztán jött a valóság.

Szeretek reggelente korán kelni, mielőtt mindenki felkel, és mivel Domit leginkább 6 óra előtt szokta kidobni az ágy, ezért az én órám 4:00 és 5:15 között szokott csörögni, attól függően, hogy mikor kerültem ágyba, vagy éppen hajnalban át kellett e látogatnom a gyerekszobába és ha igen mennyi időt töltöttem ott. Szeretek reggel egy kicsit egyedül lenni, olvasni, dolgozni, zenét, vagy hanganyagot hallgatni, közben előkészítek egy csomó mindent a nap többi részére, ilyenkor tudom, hogy ez most csak az én időm. Szóval ez ma is így volt. Ezt 6:15-kor a következő mondat szakította félbe: „anyaaaaa, gyere be”. Amikor beértem a szobába mind a két ágyból óriási mosoly fogadott. Na ez sincs ám mindíg így. Van, hogy Domi valami miatt éppen ballábbal kel fel és már attól a pillanattól azon vagyok, hogy ezt visszahozzam egy kicsit, különféle praktikákkal, amik néha beválnak, néha nem. Na de ma reggel óriás mosollyal és puszikkal fogadtak mind a ketten, Domi a kis konyhájában még reggelit is csinált Lilkónak és nekem. Aztán megkérdeztem, hogy nem éhes e, mert én már nagyon és igaziból is ennék valamit, úgyhogy megbeszéltük, hogy akkor reggelizünk egyet. Kijöttünk a konyhába, megcsináltam a mézes kenyerét (nálunk mostanában ez a nyerő, najó igazából úgy másfél éve ez a nyerő, kisebb kihagyásokkal, de azért mindíg felsorolom mit lehetne még enni és néha nagy nehezen be is egyezik, hogy egyen egy palacsintát, vagy egy tükörtojást). Leültünk az asztalhoz, Lilkó az ölemben, Domi eszi a kenyerét, én a kis műzlimet, és beteszek valami mesét. Nálunk ilyenkor van mesenézés, reggeli közben és utána egy picit, illetve uzsi után. A nap többi részében tudatosan próbáljuk kerülni a Tv-t, laptopot, telefont, hogy ne erről szóljon a nap.

A hiszti valamikor reggeli közben kezdőtött, de arra már nem is emlékszem miért, és nem is hiszem, hogy valami túl nagy jelentőségű dolog miatt, vagy legalábbis szerintem nem volt nagy jelentősége. Dominak viszont épp akkor az volt a legnagyobb probléma amit csak el tudott képzelni. (Amúgy imádom a kis lelkét, olyan őszinte és érzékeny.) Szóval az elsőn átestünk, megoldottuk, de ezzel még nem volt vége. Mire Pali kijött a szobából addigra már vagy két ilyen játszmán túl voltunk és próbáltuk túltenni magunkat rajta, vagy legalábbis én J, hogy ne így teljen el az egész nap. Aztán Pali elment futni, addig mi játszunk, pakolunk, majd hazaér, csinálok neki reggelit, addig ő játszik a gyerkőcökkel, és hami. Persze mindenki falatozik belőle még egy kicsit, de ezt már mindenki tudja, hogy így lesz, úgyhogy úgy csinálom az adagot. Majd bejelentem, hogy akkor én elmennék fürdeni, mindenki felöltözik és indulhatunk is. Gondoltuk mi, megintcsak. Mert hát ez olyan egyszerű lenne, de ugye van itt még két gyerkőc, akik ezt nem biztos, hogy pontosan így gondolják. Szóval fürdés. Gondoltam hátha Pali le tudja foglalni őket, amíg én vissza töltöm magamat azzal a pár perces wellnessel a fürdőben. Dehát ezt megint csak én gondoltam, vagy inkább álmodtam, mert kb fél perc múlva bejön Domi és elkezd mesélni. Imádom amikor mesél, meg tudnám zabálni, de ilyenkor olyan kettős érzések vannak bennem. Anyira szükségem lenne arra a két percre, hogy tényleg visszahozzam magam a hisztikből, hogy most éppen melyik kisgatyát veszi föl, vagy iszik e még egy szörpit reggeli előtt, hogy vegye fel amit ledobált és így tovább, de ugyanakkor meg annyira imádom ahogy dumál, óriási fazon. Szóval beszélgettünk, ekkor már sejtettem, hogy a kis szeánszomnak lőttek, de azért próbálok sietni, hogy el tudjunk indulni. Gondoltam a környezetváltozás mindenkinek jót fog tenni. Na de ekkor Domi édes, boci szemek kíséretében egyszercsak megkérdezi, hogy bejöhet e mellém? Mit lehet erre mondani? Egy másodperc tört része alatt végigfut a fejemben az összes lehetséges variáció ami ennek a storynak a vége lehet, de aztán mivel ilyet még szinte sosem kérdezett és annyira cuki volt és tudom, hogy ez neki nagy dolog és fontos is, ezért azt mondom, hogy: persze. És ő a lehető leg boldogabban fut az edényeiért, és a merőkanaláért, hogy: „jóóóóóó, anya, akkor főzzünk valamit”. Na és akkor megintcsak tudtam, hogy ez hosszabb lesz, mint gondoltam és időben már biztos nem indulunk el. Szóval bejött és főztünk, játszottunk azzal az óriási csillogással a szemében, amit úgy imádok. Majd 10-15 perc után mondtam neki, hogy akkor lassan menjünk, mert indulni kéne azokhoz a hatalmas csúszdákhoz. Hát ez őt annyira nem hatotta meg. Olyan cuki, ő tényleg a mostban él. Amikor jól érzi magát hiába mondok én neki egy másik csábító programot, amit tudom, hogy imád, még ha el is gondolkozik egy pillanatra, hogy lehet az is jó lenne, de mégsem vált. Ő azt a pillanatot használja ki amit éppen megél, amit éppen csinál, mert az okoz neki éppen boldogságot. Tehát maradtunk a kádban, majd megbeszéltük, hogy akkor Palival cserélünk, de csak egy kicsit (hát perzse), és aztán indulunk. Persz ekkor már fél órás csúszásban voltunk a tervezettől. Én rohanok, hogy mindent összepakoljak amire szükségünk lesz, hamikat bekészítsem, innivaló, kicsit összepakoljam a lakást, közben Lilkó a kezemben, mert ő már álmos. Amikor már mondhatni minden kész volt (bár szerintem sosincs ilyen), a fiúk még mindig a kádban nevetgélnek. Lilkó persze már nagyon álmos, úgyhogy megbeszéljük, hogy akkor óriás csúszda ugrott, marad a szokásos séta a környéken, mert már késő van, hogy elinduljunk és nem érnénk vissza időre amikorra megbeszéltük. Úgyhogy Lilit felöltöztetem, beteszem a babakocsiba és kitolom a teraszra, de ő már a művelet közben elalszik. Majd Pali lassacskán kijön, de Domi marad még egyedül is bent a kádban. Végül azzal sikerült kicsalogatnom, hogy segítsen bekapcsolni a mosógépet. Ezt mindíg neki kell csinálnia, úgy ahogy a kávéfőzést, a porszívózásban a segítő kezet és a többi és a többi J Neki ez az egyik szeretetnyelve, hogy érezze, hogy segít és fontos és ő is meg tudja csinálni, én pedig rá merem bízni ezeket. Neki ez rettentően fontos. Igaz, hogy sokszor háromszor annyi ideig tartanak ezek a műveletek, de ez így van rendjén. Tudom, hogy ez mekkora öröm számára, szóval próbálom úgy kalkulálni a dolgokat, hogy annyival több időt számolok rá.

Na Domi kint, mosógép megy, most jön az öltözés. Amikor el kell indulni valahova és Domit fel kell öltöztetni….. na az a következő tortúra J mostanában nehezen ússzuk meg hiszti nélkül. Ez most sem volt másként. Mi győzködtük, hogy légyszíves vedd fel a sálat és a kabátot, hogy le tudjunk menni biciklizni, ami amúgy a neki tervezett program, és nyilván nekünk is, mert mindenkinek jól esik egy kicsit kimozdulni, főleg most, hogy egyre szebb idő van. Végül csak meggyőztük, hogy milyen jó lesz lent sétálni és futkárózni, úgyhogy mindenkin kabát, sapka, zárul az ajtó és célegyenesben vagyunk. A tervezett időhöz képest 1 óra 15 percel késöbb, és a tervezett helyszínt lecserélve, tekintve, hogy időre kellett visszaérnünk és nem tudtuk volna kiélvezni a helyet a fennmaradó időben. Na és most megint gyorsan vissza kell hozni magam, hogy a nagy győzködés, kapkodás, pakolás, öltöztetés és hisztik után úgy tudjam élvezni a közösen eltöltött időt ahogy az megérdemli. Szerencsére sikerül. A friss levegő és a mosolyok segítenek és onnantól kezdve már minden oké. Én is újra teljesértékű tagja tudok lenni az életünknek és már nem a múltban élek, hogy mi történt eddig, hanem kihasználom, hogy sétálunk, nevetünk és végre együtt vagyunk, minden rendben.

Ja nem, mert még vissza is kell jutnunk a lakásba és meggyőzni Domit arról, hogy már eleget sétáltunk. Na de ez már egy következő fejezet, addig még van egy kis időnk J

Iratkozz fel a híreinkre

és elküldjük a legfrissebb recepteket, információkat.

Sikeresen feliratkozál

Pin It on Pinterest

Share This